Karácsonyra hangolva

2017.11.13


Mikor a ✨karácsony ra gondolok, javarészt gyerekkori emlékek ugranak be. Akkor még máshogyan éltem meg mindent, ami az ünnepekkel kapcsolatos. Ha definiálnom kéne a karácsonyi hangulat fogalmát, valahol e körül az érzés körül kutakodnék. Jól esik visszaemlékezni a nagy családi karácsonyokra, amikor szüleimmel és nagyszüleimmel együtt töltöttük a szentestét, gyerekként más feladatom nem volt, csak szépen felöltözni és élvezni a megannyi játékot, a fincsi vacsorát és a karácsonyi meséket a TV-ben.  
Szerencsére szüleim hamar megtanítottak arra, hogy az ünnepeket ne saját ajándékaim miatt várjam, inkább azért, hogy én kedveskedhessek másoknak. Egészen pici koromtól kezdve mindig kézzel készített apróságokkal lephettem meg először nagyszüleimet, majd ahogy nőttem szüleimet is. Dekoráltunk, adventi koszorút készítettünk... E - miatt még izgalmasabb és várakozással telibb volt ez az időszak

✨🎄🌟 💝 

Majd, mint mindenki, én is rengeteg változást éltem meg az évek alatt, melyek kezdetben negatív, majd mára pozitív irányba alakították ezeket a napokat. Mégis sokszor vágyok vissza gyerekkorom karácsonyaihoz, mert valahol a nehezebb iskolás, majd egyetemi évek után elvesztettem ezt az érzést, nem tudtam elég időt szánni a készülésre és mire végre újra kezdtem érezni, már rég el is telt. Idén egy apró változás következtében újra elkezdtem várni a karácsonyi készülődést és úgy döntöttem, hogy amilyen korán csak lehet, hangolódok, tervezgetek. Hagyok időt magamnak átélni ezt az érzést újra...  

Összeszedek mindent, ami a kezdeti karácsonyi hangulatomat régen megalapozta és elhatároztam, hogy az idei karácsonyomat "utolsó pillanatban ajándékrohangálós esték" nélkül töltöm. Tarts velem Te is ezen az úton karácsonyig, hogy idén más értelmet nyerhessen ez a csodaszép ünnep. 

Hogy mi mindent érdemes kipróbálni karácsony előtt? Erről lesz most szó pontról-pontra! Hangolódjunk együtt! 

✨ ⭐ 🎄 🌟 💚 💝 


1. Karácsonyi ízek és illatok

A karácsonyi édességek és színes-szagos sütemények, nemcsak az ünnepek remekei. Diós, mákos, kakaós beigli, madártej, somlói galuska, zserbó...
Ezeket a házi finomságokat, az én családomban, egy évben csak egyszer készítjük, karácsonykor. Hogy miért így alakult nem tudom, de egy biztos, ezekről mindig az ünnepek jutnak eszembe. Ilyen és ehhez hasonló süteményeket Te is készíthetsz, dekorálhatsz, hogy már december elején vagy akár november közepén, érezd a karácsony varázsát. 

Minden családban más és más édesség a sláger, melyeket együtt, közösen elkészítve, még jobban fokozhatjuk a karácsonyi "nosztalgiát". 

Ha karácsony, akkor mézeskalács, és ha mézeskalács készítésről beszélünk, bármi szóba jöhet! Házikó, karácsonyfadíszek, apró ajándékok, vagy csak egy édes esti nasi... 

Kezdd el minél hamarabb gyártásukat, hiszen nem csak jó móka, de a fahéj, szerecsendió, vanília, ánizs... illata szívet melengető hangulattal tölti meg a konyhát és szépen lassan a lakás egész területét. 

Dekoráld az édes finomságokat kedvedre és tökéletesítsd a receptet a karácsonyi éles bevetés előtt. Tegyél róla, hogy a "selejtes" darabok se vesszenek kárba 😋

Az illatvarázs fokozásához száríts narancs és mandarin héjat, vagy készíts  belőle mécses tartót. 

Kucorodj a TV elé egy bögre forró kakaóval, vagy egy csésze gyömbér teával! Fedezd fel az egyre díszesebb karácsonyi fényekben úszó várost. Egy-egy hideg estén melegedj fel egy pohár forralt bortól, vagy süss otthon gesztenyét családodnak. 

Élvezd lelkiismeret-furdalás nélkül a csodás ízeket és illatokat, kísérletezz új receptekkel, sütikkel!  

2. Filmnézős esték

Van pár olyan film, amit ha megnézek, rögtön elfog a nosztalgikus élmény... Szerencsére, karácsony környékén a TV csatornák dúskálnak az ismertebbnél - ismertebb klasszikusokban, melyek nélkül tényleg nem telhet el az ünnep.

Igazából szerelem, Négy karácsony, Holiday a romantikusoknak, Fegyverszünet karácsonyra a történelem kedvelőinek, Télapu és Reszkessetek betörők az igazi, családdal töltött estékre... Biztos neked is van egy abszolút kedvenced, melyet megnézve gyereknek érzed magadat.

Én Grincs fan vagyok. Mi ezt a mesét szerettük a legjobban édesapámmal, ezért a mai napig ettől telik meg a szívem leginkább karácsonyi hangulattal.  ❤ ❤

Ha idén szeretnél valami újat kipróbálni 
🎄 EBBEN 🎄 az összeállításban biztosan találsz olyat, amiről eddig még nem is hallottál. 

3. Nosztalgikus dallamok 

Eljön az a pillanat, amikor már a könyöködön jön ki a végtelenített lejátszásra állított karácsonyi zene őrület... De addig őszintén megörülsz minden ismerős dallamnak, melyektől olyan közelinek érzed a karácsonyt, mintha holnap lenne. 

Ehhez egy kis segítségként hoztam ezt a LEJÁTSZÁSI LISTÁT , amibe akár a cikk továbbolvasása közben is belehallgathatsz ... 

4. Színek - minták - textúrák

Minden évszaknak és ünnepnek megvan a maga hangulata és szín-összeállítása. Ősszel a lehulló levelekre asszociálva a zöld, barna, sárga és piros színeit keverhetted, hogy hangulatossá tedd otthonodat. A piros és zöld ugyan megmarad télen is, de egy kicsit más árnyalatban, ezüsttel, arannyal és fehérrel kombinálva tér vissza. Ha ilyen színekbe öltözteted otthonodat és magadat, kicsit közelebb hozhatod a karácsony előtti csomagolópapírok és a karácsonyfa díszítés pillanatait. 

Nem kell nagy dolgokra gondolni. Helyezz el otthon pár piros és arany gyertyát. Irány az erdő, gyűjts tobozokat és fújd le őket arany és ezüst festékkel, vagy hagyd természetes színében tündökölni. Szerezz be egy meleg fehér vagy piros takarót és a ruhatáradból is válogasd nagyobb hévvel ezeket a darabokat. 

5. Az otthon melege

Olyan szép, mikor a karácsonyfa színes és fehér izzókban káprázik! Ezt az érzést adhatod kicsit vissza teamécsesek és befőttesüvegek használatával. 

Ha még korainak tartod az igazi karácsonyi dekoráció elkészítését, akkor egyszerűen rakd körbe a lakás központi terét mécsesekkel és este lámpafény helyett hagyd csak ezeket égni.

6. Készülj gondolatban!

Talán az egyik legfontosabb azonban, hogy gondolatban felkészítsd magadat! Engedd el az előző évi stresszt, és a sürgést-forgást. Készítsd el fejben már most az idei ajándéklistát, vagy ha tudod, vesd is papírra. 

Rugaszkodj el kicsit a drága, haszontalan termékektől és próbálj meg valamit, saját kezűleg készíteni. Nincs nagyobb érték annál, mint az idő, amit másokra szánsz. Ha ez gondolatban valósul csak meg, akkor sem!

Ne ess pánikba, még tényleg rengeteg időd van, ezért kezdd el minél hamarabb! 

El tudod képzelni, milyen felemelő érzés lesz, karácsony előtt akár egy-két héttel, hogy a kis apróságok már csak a becsomagolásra várnak!? 

Ha nem jut eszedbe semmi egyedi, de tetszik a kézzel készített ajándékok ötlete, iratkozz fel hírlevelünkre ITT és amint készen áll a mi listánk, meg is osztjuk veled! 

Addig is készíthetsz Adventi naptárat, melyeket idén csoki helyett, kedves gondolatokkal, idézetekkel tölts fel!  


Hornyák Verona
2017. 11. 13.