A 2017-es év margójára

2017.12.19

Ahogy az év végéhez közeledünk, úgy végig gondoljuk az év történéseit, összegzünk és értékelünk. Ilyenkor jó visszatekinteni cselekedeteinkre, arra, hogy miket tettünk meg másokért, magunkért, illetve mi az amiket nem, hogy miben fejlődtünk ebben az évben és miben lenne még rá szükségünk. A következő néhány gondolat segíthet neked abban, hogy újult erővel lépj be a 2018-as évbe.

Azt adj, amit te is kapni szeretnél!



Megfigyelted már, hogy amikor kedves vagy másokkal, akkor kellemesebb hangulatba kerülsz? Ez nem véletlen! Ha úgy érzed, hogy valakinek szüksége lenne néhány kedves szóra vagy tettre, ne habozz cselekedni! Lehet, hogy éppen te leszel a kulcs, mely a számára szükséges ajtót kinyitja.  Persze előfordulhat az is, hogy a kedves szavak és cselekedetek feleslegesnek tűnnek, mert nem úgy reagálnak rá ahogyan vártad. De tudd, hogy nem az adja az értékét valaminek, hogy olyan viszonzásra lelsz, amire vágysz, hanem az, hogy te adsz valamit és azt anélkül adod, hogy bármilyen viszonzást elvárnál.

Egy csepp törődés képes egy egész áramlatot elindítani. Az pedig visszatér hozzád.

Mutass empátiát másokkal szemben!

.

  • Ha valakivel nem értesz egyet valamiben és teljesen ellent mondtok egymásnak egy témában, próbáld meg nem minden áron bebizonyítani az igazadat, mert egyrészt attól még, hogy úgy gondolod, neked van igazad, az nem biztos, hogy úgy van. Másrészt gondolj bele, hogy amennyire te biztos vagy a saját igazadban, úgy a másik fél is ugyanolyan biztos lehet a maga igazában. Ezért próbálj empatikus lenni és megvizsgálni a másik álláspontját is mielőtt felesleges vitában kezdenétek.

Beszélj kevesebbet, mondj többet!

Fogadj el másokat!


  • Ne ítélj meg másokat, sem a külső, sem a belső tulajdonságai alapján! Nem tudhatod, hogy valaki milyen okból olyan, amilyen. Nem láthatod át egy pillanat alatt az egész életét, hogy miket tapasztalt meg és milyen sérülései lehetnek a lelkében, amit esetleg olyan dolgokkal próbál kompenzálni, ami számodra nem szimpatikus. Attól még hogy valakinek más véleménye van valamiről, mint neked, nem azt jelenti, hogy butaságot beszél és nem kell figyelembe venni. Ugyanolyan jó ötletek és dolgok születhetnek azokból is. Attól még hogy valami vagy valaki más, mint a többi, az nem egyenlő a rosszal. Minden ember csodálatos. Csak van aki nem tudja ezt magáról, mert a környezete az ellenkezőjét akarja vele elhitetni. Annak segíteni kell, hogy felfedezze a csodákat. Az életében és önmagában egyaránt.

Megpróbáltak elásni bennünket.
Nem tudták, hogy magok vagyunk.

Az út maga a cél




  • Igaz mindennek megvan a maga ideje, de nem elég ha csak hátra dőlsz és várod, hogy maguktól történjenek az események. Ha van egy célod, akár rövid- vagy hosszútávú, gondold végig, hogy mi az amit képes vagy önerőből megtenni érte, ha azonban támogatásra van szükséged, ne érezd kellemetlennek, ha mások segítségére kell támaszkodnod.

  • Téged mi tölt el nagyobb örömmel, az hogy ha bármi áron, de végül eléred a célodat, vagy maga a megtett út a célod felé? Hidd el, a fejlődés az ami igazán számít és nem az eredmény. Persze jó érzés amikor egyszerűen birtokába kerülsz annak amire vágytál, de van, hogy utána mégis valamiféle űrt érzel magadban. Ez lehet szimplán a konkrét cél miatt, ami talán nem is olyan nagy értékű valójában, mint gondoltad és csak akkor jössz rá, amikor már elérted. Azonban ha még ez is történne, de közben meg egy olyan úton mentél végig ahol élményekkel gazdagodtál, esetleg nehézségekbe ütköztél, majd tovább hajtott valamilyen motiváló erő, akkor az az út már nem volt hiába - még ha nem is azt adta a cél amire vártál. Hiszen bármerre is indulsz el, nem leszel kevesebb. Egy kevésbé jól megválasztott út során szegényebb lehetsz, de egy biztos, kevesebb nem leszel.

Ha nincs út, építs magadnak! 

Boldog, egészségben és szeretetben bővelkedő új évet kívánunk neked!

Bohács Alma
2017. 12. 19.